2013. november 22., péntek

Huba utcai aszfalthibák, kátyúk 1.1

Most jött egy e-mail az Önkormányzattól, hogy a levelemet kézbesítették az illetékeseknek.
Várom a folytatást.

Huba utcai aszfalthibák, kátyúk 1.0






2013. november 21., csütörtök

Mesterházy Attila: Utópia a teljes összefogás. A nol.hu cikke.


A népszabadság, ill. nol.hu riportot közölt Mesterházy Attila: Utópia a teljes összefogás címmel.

Kezdésnek a riporter/Szalay Tamás Lajos/beviszi az első kérdést "Bokszhasonlattal élve, mintha rászámoltak volna önre az utóbbi hetekben. A bajai videó volt a gyomros, a „meghekkelt” október 23-i rendezvény pedig egy erős balcsapott. Még mindig szédül?"
Már és még mindig a bajai video, ill. a 23. i események.
Miért? Ez lenne a legfontosabb nyitó kérdés egy a pártelnök szerinti legelesnagyobbéselerősebb párt megválasztott vezetőjének. Persze a válasz olyan, mint kérdés "0"(zéró). További 3-4 kérdés csak a terjedelmet növelte semmitmondó kérdés-felelettel.
A soron következő "És mennyiben tudja, illetve akarja lezárni az ellenzéki összefogás ügyét? Az október 23-i esemény óta él a kérdés: mikor vonják be a szövetségbe a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciót is?"kérdésre a pártelnök válaszában a leglényegesebb mondat idézve "Én győzni akarok 2014-ben." Csak úgy bele a ....I , hoc non potest!
Arra a kérdésre, ami a Demokratikus Koalíció kapcsolatos a válasz idézve"Nem látunk a jelenlegi politikai térképen olyan földindulásszerű változást, amely azt bizonyítaná, hogy az Együtt–PM-mel kötött szövetség ne lenne kellően erős a kormányváltáshoz. Ha nincsenek éles kanyarok, a sofőrnek sem kell állandóan rángatnia a kormányt."
Kedves pártelnök úr igencsak friss lehet, a jogsija talán pót órára esetleg továbbképzésre lenne szüksége.
A befejező kérdés az, hogy "Az MSZP és vele Mesterházy Attila politikailag túlélheti, ha jövő tavasszal nem sikerül a kormányváltás?" A válasz első mondata:"Le fogjuk váltani Orbán Viktort, így ez a kérdés nem merül fel." Slusszpoénként az utolsó szintén idézve: Rajtam nem fog múlni, én mindent elkövetek azért, hogy a magyar emberek sorsa jobbra forduljon."
Megint csak Egyes szám, első személy!!! Megint csak semmi lényeges!!!
Végezetül itt lehet olvasni a cikket, ill. a hozzászólásokat (nem semmi kommentek).

Drága Bolgár úr és a beszéljük.....

Fenti címbéli úr Ungár Klára hölggyel megbeszélve a megbeszélteket megint jött, hogy a Gyurcsány így meg úgy  és a konklúzió: A DK. vezetője csak a parlamenti székért küzd.

Pro Primo: A többi szereplő vajon mire hajt? Hát szerintem ugyanarra a székre azzal a különbséggel, van/vannak aki/akik a miniszterelnöki hokedlira ácsingóznak. Ezzel szemben Gyurcsány Ferenc úr nem vagy legalább is nem minden áron és nem nemtelen eszközökkel mint egyesek.

Pro Secundo: Ha tisztességesek lennének a DK.-val szemben akkor nem a pártot és annak elnökét okolnák az úgynevezett baloldali összeborulás megakadályozójának. Mintha a másik két csoportosulás ebben a kérdésben olyan tiszta lenne mint egy baba segge és a DK. a hunyó.

Pro tertio: Így nem lesz összefogás /remélem/mert a DK. kívül a többi "actor" nem sokat tesz, csak játszik. Pedig sokuknak ott van(?) a keze ügyében az a játékszer ami nem ill. nem csak csalánverésre való

Drága Bolgár úr produkciója most klubradióban Mesterházy és Bajnai úrakkal.

 Ezt a bejegyzést 2013.11.19-én du. írtam egy másik blogon amit ma törölni fogok.

 Ez az egy óra mindenről szól csak arról nem amiről szólnia kellene. Csak a lerágott választási összefogdosással, a szavazatok számával de egy mondat sem, hogy mi lesz az a nagyon de nagyon konkrét megoldások ha esetleg nyernének választásokon.
Most a Mesterházy is jelen időben beszél az E.onról, bizottságról de nem a jövőről.
Most a Bajnai prolongálja az előbbi frázisokat ami már a csapból is folyik.
Kaptak egy órát, hogy szórják az igéjüket a nagyérdeműnek, de semmi lényeges csak az ismételt 'rice'.
Csak azt tudnám, hogy minek kellene nekik média felület mikor ezeket  pufogtatásokat megtudhatnám a kormánypárti médiumokból is ha már oly  nagyon kíváncsi lennék rá.

Na ez a nagy különbség a DK és ezek között.

Közben a drága Bolgár úr tovább brillírozik és magyarázza a megmagyarázhatatlant../A dorogi hölgy okosságosokat mond./

COPD: Az ítélet - Életfogytiglan! Ez a büntetés jár a szenvedélyből elkövetett láncdohányzásért. Megéri?

A bejegyzés címét a videoklinika.hu fészbuk bejegyzésétől kölcsönöztem, melyből kérdés fogalmazódik meg, hogy megéri-e?

Természetes nem - főleg így utólag belegondolva - de szerintem a mai COPD-s sorstársaim többsége 60-70-es éveit tapossa és abban az időben emlékezetem szerint semmi tájékoztatás nem volt e betegséggel kapcsolatban. A facebook  hozzászólásai között volt olyan megjegyzés, hogy bár tud a COPD betegségéről de továbbra is dohányzik mert nem tud leszokni róla.

Szóval a leszokásról csak annyit, hogy csak egy célt kell kitűzni és ha hiányérzet jelentkezik csak a célra kell gondolni és menni fog. Különben tényleg meg kell fizetni az árat és az nem éri meg, mivel a betegség visszafordíthatatlan így az idő igen nagy tényező. Az meg pláne nem éri meg, hogy a drága és lassan megfizethetetlen gyógyszerek /mint a Spiriva,Symbicort,Theospirex,Oxigén stb./ mellett még a cigarettára is költeni keljen.

2013. november 20., szerda

Tegnap volt a COPD világnapja

 Facebook tegnapi bejegyzései között megdöbbenve olvastam a  HáziPatika.com: Ma van a COPD világnapja! bejegyzésére adott hozzászólások között egyes emberek megnyilvánulásait.
Kimásoltam az oldalról az ominózus hozzászólásokat.

HáziPatika.com
Ma van a COPD világnapja!
http://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/legzoszervi_megbetegedesek/cikkek/ma_van_a_copd_vilagnapja/20131120134838
Ma van a COPD világnapja!
hazipatika.com
A COPD a krónikus obstruktív tüdőbetegség angol elnevezésének a rövidítése. A köztudatban dohányos tüdőként vagy dohányos mellkasként szerepel, mert a legtöbb COPD-s beteg jelenleg is aktív dohányos, vagy korábban dohányzott.
Tetszik · · Megosztom · 72631 · 11 órája, Budapest közelében ·

    Ez 72 embernek tetszik.
    31 megosztás
    Bóna László SAjnos én is !!!
    11 órája · Tetszik
    Ildi Pethő ismerem testközelből
    11 órája · Tetszik
    Györgyné Rácz Sajnos én is!
    11 órája · Tetszik
    Éva Eöry de még hogy szenvettem ma is húúúú (???????????)->ezt én tettem hozzá
    11 órája · Tetszik
    Gábor Molnár mekkora baromság!!!
    10 órája · Tetszik
    Gábor Molnár vajon mi jön még? öngyilkosok világnapja, bokáig fosottak világnapja,akik még soha nem dugtak világnapja.... röhej!!!
    10 órája · Tetszik

Vajon ez a gábor molnár - ne adja a mindenható(ha van ????) - esetleg oly sorsa jut, hogy fájdalmában lefossa a bokáját és ráadásul még dugni sem fog tudni, akkor vajon emlékezni fog e hozzászólására. Az ilyen nézetre még megfelelő szavakat sem igen találok. Milyen ember(?) lehet az ilyen aki több millió ember baján szórakozik, mert remélem nem komolyan írta amit írt.